A koncert első részében Robert Schumann II. szimfóniája hangzik fel, melyet a szerző élete egyik válságos időszakában, 1845-46-ban komponált, és melyről később azt nyilatkozta, hogy rossz állapotban volt, amikor írni kezdte, és mire befejezte, lett csak ismét önmaga. Valóban, a szimfónia mintha a szerző érzelmi-pszichikai állapotát ábrázolná és gyógyulásának tükre lenne. Egyik alapvető momentuma a sötétből a fény felé törekvés, amely jelen van a Schumann számára olyan példaértékű művekben is, mint Beethoven Fideliójában, valamint 5. és 9. szimfóniájában. A szerzőt ért másik fontos hatás a zenei múlt irányából érkezett: Schumann ebben az időben feleségével, Clarával együtt behatóan tanulmányozta Bach stílusát. Nem az ihletet várta, mint korábban, hanem tudatosan fejlesztette zeneszerzői készségeit, és ennek részeként rendszeresen írt ellenpont-gyakorlatokat. 

Hangversenyünk másik szerzője, Mozart egy fél évszáaddal korábban szintén tanulmányozta Bach művészetét, mely rá is termékenyítőleg hatott. A c-moll mise keletkezéséről tudjuk, hogy Mozart házasságáért hálából fogadalmat tett, hogy misét komponál. Korábbi miséitől eltérően nagyszabású “kantáta-misét” tervezett. Még 1782 júliusában fogott hozzá a mű megírásához, és a következő év májusáig dolgozott rajta, de nem készült el vele. A mise végül töredékes maradt: a Kyrién és Glorián kívül a Sanctus és Benedictus készült el, a Credóból csupán az első két tétel (“Credo in unum Deum” és “Et incarnatus”), az Agnus Deiből pedig semmi. A mű keletkezése idején Mozart figyelme a barokk szerzők felé fordult, több Bach-fúgát lemásolt, komponált egy szvitet és számos fúgát is. A c-moll mise Mozart első nagyobb kompozíciója, amelyen nyomot hagyott a Bach és Händel művészetével való megismerkedés. Részben e találkozásnak tulajdonítható Mozart megnövekedett érdeklődése az ellenpont iránt, de talán ennél is fontosabbnak tűnik, hogy egyfajta archaizáló hangvétel jelenik meg Mozart zeneszerzői palettáján.

A c-moll mise meglévő tételeit – két új áriával kiegészítve – Mozart 1785-ben újra felhasználta a bécsi Tonkünstler-Sozietät hangversenyére komponált kantáta, a Davidde penitente (K. 469) zenéjéhez.