Impressziók

Közreműködik: Pusker Júlia – hegedű / Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Bényi Tibor

Carl Maria von Weber 1817 és 1820 között komponálta a német romantikus operai műfaj kezdetének tekintett A bűvös vadász című operáját. Forrása egy német népi legenda, amely a Faust-történet egyik variánsa. A vadász bűvös puskagolyókért cserébe eladja lelkét az ördögnek, ám utolsó lövésnek az ördög lesz az ura. A darabot valójában daljátéknak kellene neveznünk, hiszen az egyes zeneszámok között dialógusok viszik tovább a cselekményt. Saját korában szinte senki sem tudta kivonni magát a Bűvös vadász hatása alól, Berliozt, Wagnert és Lisztet foglalkoztatta a mű partitúrája. A darab meseszerű vadregényes romantikája, természeti környezete varázslatos zenével társul.  Bár nyitánya az opera részleteiből idéz, mégsem potpourri-jellegű szerkesztés, inkább a külső és belső, valóságos és lelki – dráma elemek szimfonikus előlegezése, az operában egymással szembeforduló jó és rossz küzdelmét jeleníti meg, amelyben végül a jó kerekedik felül. A lassú bevezetőt sejtelmes moll zene indítja, majd természeti kép tárul elénk, melyben a kürtök a német erdő, a vadászat hangját közvetítik. Ezután vonóstremoló felett szenvedélyes dallam bontakozik ki. A gyors főrészben viharos, nyugtalan, lüktető moll zenét hallunk a kétségek közt vergődő Max első felvonásbeli áriájából. Ellenpólusaként a vadászok kürtjele után a vonóskar Agathe második felvonásbeli szerelmes áriáját idézi, hogy aztán a szerelem (dúr hangnemben) győzedelmeskedjék a gonosz (moll) felett.

Édouard Lalo 1874-ben komponált Spanyol szimfóniája megtévesztő címe ellenére inkább hegedűverseny, mint valódi szimfónia. Ez a szerző talán leghíresebb műve, a hegedűrepertoár egyik alapdarabja. A mű öt tétele a spanyol zenei karakter különböző aspektusait tükrözi. Az Allegro nyitótétel élénk és ritmikailag vibráló témát mutat be, amely lehetőséget ad a szólista számára, hogy technikai képességeit bemutathassa. A Sérénade (Andante) tétel lírai kontrasztot alkot az elsővel, mélyen kifejező témájával a romantikus szerenádokat idézi. A következő Intermezzo (Allegro) szakasz játékos és élénk, az izgalom és az ünnepélyesség érzetét kelti. A negyedik tétel megkapóan szép hegedűszólójával egy elmélyültebb hangulatba tér vissza. Az energiával és lendülettel teli Rondo (Allegro) zárótétel ragyogó befejezése a műnek, amely a spanyol fandangóra és a zapateadóra emlékeztető ritmikus mintákkal híven tükrözi szerzőjének kettős – spanyol és francia – identitását.

Felix Mendelssohn-Bartholdy életművében a szimfónia műfajának két vonulata van jelen. Kamaszkori, vonósokra írott tizenhárom opusza mellett összesen öt, klasszikus értelemben vett szimfóniát komponált, melyek közül a legismertebbek a Skót-, az Olasz-, és a Reformáció alcímű darabok. A legkevésbé játszott az I. c-moll szimfónia, pedig lenyűgöző mű, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Mendelssohn mindössze 17 éves volt, amikor komponálta. A Beethoven hatását tükröző első tétel a vonósok erőteljes témájával kezdődik, amely az egész szimfónia során visszatér. A második, Andante tétel lírai jellegével markáns kontrasztot alkot az előzővel. Témái inkább dalszerűek, a zenekar különböző szekciói között váltakoznak. A harmadik tétel egy kecses Menuetto, amely ismét a klasszikus hagyományt tükrözi. A szimfónia egy élénk és lendületes fúgával zárul, amely megmutatja Mendelssohn ellenpontozásban való jártasságát, ugyanakkor bizonyítja a fiatal szerző drámai formálás iránti érzékét is.

– baljos –