Jegyvásárlás
Koncert, muzyka
Nasza oferta
A SWING Á LA DJANGO ZENEKAR ÉS A BROADWAY STARS COMPANY bemutatja: HARMÓNIÁK HATÁRÁN - BEST OF SWING A KONCERT AHOL A ZENEI STÍLUSOK EGYMÁSBA FONÓDNAK!
Öt szólista egy koncerten A hangversenykalauzok kínálatában is ritkaságszámba megy amikor egy estén négy versenymű is színre kerül, nem is beszélve arról, ha a négyesfogatban öt szólista kápráztatja el a közönséget. Ezen alkalommal a brácsa, a zongora, a hegedű, a gordonka és a cimbalom egy-egy virtuóza lép színpadra hangszerével, hogy a sokat próbált, nagyszerű zenekar segítségével megszólaltassa a szerzőik által megálmodott kortárs műveket, melyek közül a Cimbalomverseny ősbemutató is egyben.
BINDER TRIO Bartóktól - Binderig lemezbemutató koncert Binder Károly – zongora Fonay Tibor – bőgő Hidász Tamás – dob
Orbay Lilla a fiatal jazz generáció egyik kiemelkedő és sokoldalú alakja, aki énekesként, zeneszerzőként, zenekarvezetőként és zongoristaként is aktívan részt vesz saját formációjának munkájában. Zenéjük a '70-es évek dallamközpontú, atmoszferikus világából merít, modern hangszerelésekkel és a tagok karakteres improvizációival ötvözve.
Lakatos Ágnes Special Zone Az új formáció muzsikáját az izgalmas basszusritmikára, új utakat kereső modern - és ugyanakkor letisztult, klasszikus zenei hatásokat is magába foglaló - harmóniákra épülő melodikus dallamvezetés jellemzi. Lakatos Ágnes – ének Pozsár Máté – zongora Csuhaj-Barna Tibor – nagybőgő Pusztai Gábor - ütőhangszerek
A Lumen Christi Gospel Kórus a “fekete gospel” zene hazai képviselői, a néger spirituálé alapjára építkező dalaikat jellegzetesen egyéni felfogásban adják elő. A Kórus előadásában többek között az Apácashow I-II című filmek betétdalai, illetve tradicionális afro-amerikai spirituálék átiratai valamint díjnyertes számok csendülnek fel a kortárs gospel világából. Repertoárjuk egyik kiemelkedő darabja Robert Ray hat tételes Gospel Miséje.
Sapszon-bérlet első előadása
A két egyedülálló magyar hangszer és azok kiváló hazai szólistái, Erdő Zoltán Erdélyi Magyar Örökség-díjas tárogatóművész és Lisztes Jenő cimbalomművész rendhagyó módon mutatják be az 1700-as évekből fennmaradt ritkán hallható magyar zenei ereklyéket az Anima Musicae Kamarazenekar tolmácsolásában.
„Lukács Miklós és a Cimbiózis trió zenei világának varázsa, hogy nem adja meg a hallgatónak a műfaji címkézés bárgyú örömét.” /Fazekas Gergely zenetörténész/ Lukács Miklós cimbalomművész kétségkívül a magyar és nemzetközi zenei élet egyik legkivételesebb alakja: klasszikus zenei képzettsége lehetőséget adott számára, hogy a jazzel és a kortárs zenével is elmélyülten foglalkozzon. Virtuóz játékmódja és folyamatos kísérletezése korábban ismeretlen hangzások felfedezését eredményezte hangszerén.
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.