Jegyvásárlás

Pesti Vigadó

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó szerepe régen és napjainkban
 

A mai Vigadó elődje, a Pollack Mihály tervei alapján 1833-ban megnyíló Redoute a legmagasabb szintű kultúra központja. A polgárosodás és a nemzetté válás, az első népképviseleti országgyűlés helyszíne, amely az 1848-49-es szabadságharc idején megsemmisül.

Feszl Frigyes tervei alapján csak 1865-ben nyitja meg újra kapuit a Vigadó, amely jeles eseményeknek ad otthont. 1867-ben a Vigadóban tartják Ferenc József koronázási bankettjét, majd itt születik meg Pest, Buda és Óbuda egyesítésével Budapest. Hangversenytermében megfordul Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók vagy éppen Dohnányi, koncerttermében fellép többek közt Brahms, Saint-Saëns, Debussy, vezényel Bruno Walter és Herbert von Karajan.

2014-ben, tíz éves felújítást követően a Magyar Művészeti Akadémia székházaként újjászülető Pesti Vigadó Európa első összművészeti központjaként kulturális, művészeti és közéleti rendezvények, kiállítások tökéletes helyszíne.

Jelen kiállítás az épület, s azon keresztül a magyar és egyetemes történelem, kultúra egy – egy jelentős eseményét eleveníti fel.

 
 

Az 1865-ben átadott Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat. Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Fotók: Török Máté

Fortsæt 1051 Budapest, Vigadó tér 2., 1051 Budapest

16 Programmer


Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon Køb Billetter
13 Event

PROGRAMVÁLTOZÁS!

Műsorváltozás miatt a Száz Pál: Fűje sarjad mezőknek című előadás helyett, Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon című színdarabot láthatják az érdeklődők.

SZÓ • SZÍN • JÁTÉK

Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya című művét az általunk már több helyen sikerrel bemutatott stílussal dolgoztuk fel, mely tapasztalataink szerint nagyon népszerű mind a diákság, mind a felnőtt közönség körében. A játékstílus, az élő zene, az improvizáció és az interaktivitás stílusjegyeit ötvözi. Pontos és részletes dramaturgiával fésültük át az egész művet s azon szavakat, melyek a mai kor emberének (diákjának) már nem érthető, játékkal, magyarázattal vagy zenével tettük azzá. Így az egyetlen gátat, mely Csokonai és a mai kor embere közé rakódott az elmúlt 200 év keze által lebontottuk, ezzel bizonyítva, hogy a magyar költészet nemcsak magasröptű gondolatok és filozófiák fészke, de a nagyszerű és utánozhatatlan magyar humor melegágya is.

Éves kiállításbérlet Køb Billetter
13 Event

Névre szóló bérlet, amely a kiváltás napjától számított 365 napig korlátlan számú belépési lehetőséget biztosít a Pesti Vigadóban található kiállításokra.

Női művészek – A korszak arcai Køb Billetter
13 Event

Fedezze fel a georgiai (grúziai) női művészek lenyűgöző és sokszínű alkotásait a múlt évszázad elejétől napjainkig!

A Pesti Vigadó VI. emeletén idén májusban a „Női művészek – A korszak arcai” című kiállítást tekinthetik meg, amely Magyarországon először mutatja be átfogóan a modern georgiai képzőművésznők alkotásait. A tárlat egyúttal a Georgia Függetlenség Napjának ünnepe is.

A Kékfestő Køb Billetter
13 Event

A Kékfestő Szép

Pesti Vigadó

A Kékfestő
Kovács Miklós kékfestő mester, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja életmű-kiállítása

Kovács Miklós tiszakécskei kékfestő mester életmű-kiállítása, és a Kovács család napjainkig tartó 200 éves munkásságának bemutatása.

Villanások - Plasztikus képek és lézerfénymobilok Køb Billetter
13 Event

Plasztikus képek és lézerfénymobilok

Csáji Attila kiállítása arra törekszik, hogy a számtalan nemzetközileg is ismert ikonikus lézer- és neon fénymű mellett, bemutassa a művész viszonylag korai Jelrácsok sorozatát. A tárlat kísérletet tesz arra a művészettörténetileg igazolható állításra, hogy Csáji Attila ezen alkotásai nemcsak a magyar modernkori művészet meghatározó darabjaivá váltak az idők során, hanem elhelyezkedésük a nemzetközi művészetben is kiemelkedő. Fények és árnyékok különös játéka ez a rendkívül izgalmas kiállítás.

Bővebb információ: Magyar Művészeti Akadémia - Képzőművészeti Tagozat

Épülettörténeti séta (garantált) Køb Billetter
13 Event

A Pesti Vigadó várja az egyéni érdeklődők és csoportok jelentkezését a szervezett, garantált idegenvezetésekre, amelyen a látogatók képzett vezetők segítségével járhatják be az épületet. A túra során az épület azon részei is bejárhatók, melyek a nagyközönség számára nem vagy csak részben látogathatók!

Megyesi Balázs kurátori tárlatvezetése Køb Billetter
13 Event

Csáji Attila Villanások a múltból és jelenből című kiállításának kísérőrendezvénye

Stresszoldás. Nyugalom. Béke. Køb Billetter
13 Event

Stresszoldás. Nyugalom. Béke.
Hangtálterápiás jóga workshop a Pesti Vigadóban

Hétvégi Ringató a Pesti Vigadóban Køb Billetter
13 Event

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívjuk a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a zenei élmény.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.