Összezárva

Az Összezárva című dráma két idős hölgy (Viola – szerepében Oszvald Marika – és Paula – szerepében Fodor Zsóka) nyugdíjasotthonban töltött napjait mutatja be... Bár a mű egyetlen helyszínen játszódik, mégis egy hatalmas utazásnak lehetnek tanúi a nézők: utazás a múltba, az emlékek világába. Két kortárs szerző, Csík Csaba és Csontos Orsolya első munkáját láthatjuk a színpadon.

A két idős(ödő) hölgy karakterére épülő mű nem új az irodalmi életben. Felidézheti Petelei István A könyörülő asszony című századfordulós novelláját (1897), amelyben szintén fontossá válik a múlt, a bűntudat, a gondoskodás, a könyörületesség, és a dráma szerkezetéhez hasonlóan fordulattal zárul. Örkény István Macskajáték című kisregényéből/drámájából (1963/1969) vagy Pierre Notte Két néni, ha megindul című művéből (2009) is ismerős lehet a színpadon lévő, a darab pilléreit jelentő két idősödő hölgy. Ahogy Örkény fogalmazott a Macskajáték-kal kapcsolatban: „Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit”. Ez a gondolat összeköthető az Összezárva című darabbal, hiszen egyrészt egy nyugdíjasotthon adja a dráma helyszínét, másrészt olyan karaktereket ismerünk meg, akik igenis akarnak még valamit az élettől, egymástól, önmaguktól. Szórakozást? Társas kapcsolatot? Önfeledtséget? Megtisztulást? Felszabadulást? Megbocsátást?

A darabban jól elhelyezett előreutalásokkal találkozhatunk, amelyek az előadás végére a helyükre kerülnek: pl. névtelen levél, elcsábított férj, elvesztett gyermek, huhogó (szellemet játszó) Paula. A darab végig megadja a néző számára a „megfejtéshez” szükséges kulcsokat.

Nemcsak a darabon belüli előreutalások, hanem a cselekmény idejét megelőző időkre való visszautalások is arányosan helyezkednek el a műben. A múlt a két karakter beszélgetéseiből és visszaemlékezéseiből tárul fel (ezt a fényjáték is erősíti), ezzel megidézve azt az ibseni (vagy szophoklészi) hagyományt (analitikus dráma), amely a ténylegesen látott események és a jelen viszonyai mellé a múltban lejátszódott eseményeket állítja, és teszi a múltat a jelen viszonyait meghatározó és mozgató erővé.

Jól játszott a darab a fény-árnyék hatásokkal. A múltidézés jelzése mellett a sötétben való elbotlás, elesés, a szobát bevilágító lámpa ki-kialvása felidézi az irodalmi művekből jól ismert látás-vakság toposzt, amely a szó szoros értelmében vett látást kapcsolja össze a tisztánlátással (a múlt vagy önmagunk megismerésével). A fények (rózsaszín és kék) jól mutatták a két karakter eltérő jellemvonásait. A villámlás és a dörgés a két karakter konfliktusára, illetve a belső, lelki eredetű viharokra is utalt.

A fény- és hangeffektek mellett a két karakter neve is jellemábrázoló lehet, hiszen a két név jelentése a két karakter főbb vonásait is sejteti. A Paula név jelentése: ‘alázatos’, „Rendkívül fontos számára, hogy mit gondolnak róla mások, ezért kínosan ügyel a külsőségekre, és igyekszik mindig mindenkinek megfelelni. Ez egyrészt előreviszi a karrierjében, másrészt megkeseríti a magánéletét, így jobban oda kellene figyelnie, hogy őt mi teszi boldoggá, csak így lehet kiegyensúlyozott az élete” (https://www.nevnaplo.hu/paula-nevnap/). A Viola latin eredetű név, „Kifinomult szépérzékkel rendelkezik, a rosszban a jót, a csúnyában a szépet keresi” (https://nevnaplap.hu/viola-nevnap-eredete-es-jelentese/). Míg a darab Paulája a szabályokat követi, többnyire szigorú és zsémbes személyiség, addig Viola vidám, élettel teli alak – és ezt ruhájuk színe is jelzi.

A darab alcíme Keserédes komédia. Az előadás mindkét felvonásán végighúzódik a humor, és az utalásoknak köszönhetően érezhetővé válik a feszültség és a mélyben lappangó tragédia is. Talán az első felvonásban rejlő komikumlehetőségek még jobb kihasználásával, egy-egy harsányabb, humorosabb részlettel markánsabbá tehető a különbség, jobban „utaztatható” a néző a komikum felől a tragikum felé.

A darab anélkül, hogy didaktikussá válna, vagy hogy tanítani szeretne, olyan témákat érint, mint bűntudat, lelkiismeret-furdalás, a múlttal való szembenézés, az egymáshoz való viszony. Kifejezetten szép az a jelenet, amikor Paula az illemszabályokat magyarázza Violának, míg utána Viola táncolni tanítja Paulát. A jelenetben benne rejlik az a szép üzenet is, hogy bármikor bárkitől tanulhatunk, és tanárból is válhat tanítvány, tanítványból tanár. Ott van a jelenetben az odafigyelés, a kölcsönösség értéke.

A néző a darab folyamán azt érezheti, mintha Paula karaktere nem lenne „egységes” (néha játékos, máskor szigorú, kioktató, esetleg gőgös). Erre azonban több választ is találhatunk az előadás különböző pontjain. Egyrészt a darab ad egy lehetséges választ, amelyet Viola mond ki: a „nem egységes” karakter a hangulatváltásokból fakadhat, amelyek Paula betegségéből adódnak. Másrészt a darab vége a történetet Viola elméjébe helyezi, így Paula alakja nem mássá válik, mint egy emlékekből, bűntudatból és belső démonokból felépülő, azaz egy Viola által elképzelt, megkonstruált jellemmé.

Ezzel a bravúros zárlattal a mű címe is több értelmezést tesz lehetővé. Összezárva: két különböző habitusú, szemléletű, világlátású hölgy, akik megpróbálnak kezdeni valamit a nem kívánt helyzettel: azzal, hogy szobatársak lettek. Összezárva: a saját gondolatoktól, emlékektől, rémképektől, sőt a bűntudattól, lelkiismeret-furdalástól való menekülés lehetetlensége, annak felismerése, hogy a múlt árnyai mindig mindenhová elkísérnek minket. Ahogy Arany János Ágnes asszonya (1853) sem kaphat külső bűnbocsánatot, feloldozást (bár a bírák felmentik, büntetése örökkévaló, hiszen az saját, szűnni nem tudó bűntudatából táplálkozik), úgy Viola is csak saját magában, a múltjával és önmagával való szembenézést követően lelhet békét. A darab címe reflektál napjaink aktualitására, a járványhelyzetre, az egymással való összezártság élményére is.